A pályázatokat folyamatosan várjuk a megjelölt munkakörökre. A munkakörök alatt láthatod, hogy jelenleg melyekre keresünk munkatársakat.
Akkor is elküldheted a pályázatodat, ha az érdekelt állás éppen be van töltve, hiszen ha felszabadul, azokat fogjuk keresni első körben, akik már leadták jelentkezésüket.
A beérkező pályázatokat bizalmasan kezeljük! Harmadik személynek nem adjuk ki és marketing célokra sem használjuk fel.
Adatvédelmi nyilatkozat
Karrier
Szeretnél egy dinamikusan fejlődő cégnél dolgozni, ahol nem vetik el az új és innovatív ötletidet? Akkor jelentkezz hozzánk egy lendületes és fiatalos csapatba, ahol mindig vár egy új kihívás! Filozófiánk a folyamatos fejlődés és új gondolatok kiaknázása. Nálunk barátságos és igényes munkakörnyezetben végezheted feladataidat. A nálunk eltöltött idő jó tapasztalatszerzést nyújt. Célunk, hogy ügyfeleinket maximálisan ki tudjuk szolgálni minden téren. Különféle álláslehetőségeket kínálunk, így velünk sokan megtalálhatják a számításaikat.
Motiváció
Szükséges, hogy meglegyen benned a motiváció, hogy mindig a maximumot tudjad nyújtani! Mi mindannyian törekszünk erre, hiszen csak így tudjuk a legnagyobb elégedettséget kihozni ügyfeleinkből. Fontos, hogy szeresd, amit csinálsz, és úgy állj másokhoz, ahogy szeretnéd, hogy hozzád is álljanak. Nálunk az emberi értékek számítanak igazán, és az, amit a gyakorlatban tudsz nyújtani. Például nincsen szükség arra, hogy angol nyelvvizsgád legyen, amennyiben a gyakorlatban jól kommunikálsz angolul. Ez persze fordítva is igaz, hiszen hiába van róla papírod, hogy ha nincs meg mellé a tudásod. Az a lényeg, hogy légy kreatív, barátságos és hasznos a csapat és a tevékenység javára!
Munkakörök cégünknél
Elvárások
- Rugalmas, precíz munkavégzés
- Maximálisan barátságos természet
- Legalább B kategóriás vezetői engedély
Minimum 5 éves jogosítvány
- Több éves munkatapasztalat hasonló munkakörban eltöltve.
Kiszállítás
Cégünk alaptevékenységei közé tartozik a házhozszállítás, így egyik legkeresettebb munkakörünk is ezen témán belül kapott helyet. Szállítmányozó kollégáinktól elvárjuk a pontos, precíz munkavégzést, a megbízhatóságot és a rugalmasságot is egyben. Fontos, hogy aki ebben a munkakörben szeretne elhelyezkedni, az közvetlen és barátságos legyen, hiszen ügyfeleinkkel, a kiszállító munkatársaink folyamatos és személyes kapcsolatban vannak.
Amennyiben a fenti kritériumoknak úgy érzed, te is megfelelsz és szeretnél ebben a munkakörben elhelyezkedni, pályázz! A kiszállításhoz szükséges, céges gépjármű adott, így egy minimum B kategóriás vezetői engedélyre lesz szükséged.
Elvárások
- Kiemelkedő kommunikációs képesség
- Jó problémakezelő képesség
- Alapvető számítógépes ismeretek
- Gyors gépelés tapasztalat
- Több éves munkatapasztalat hasolnló munkakörben
- Közép vagy felsőfokú angol nyelvtudás
Telefonos ügyfélszolgálat
Telefonos ügyfélszolgálatunkon fontos, hogy kollégáink kiemelkedő problémamegoldó és kommunikációs készséggel rendelkezzenek. Minden bejövő hívás fogadása fontos. Lényeges a hangnem, a stílus és a problémák kezelésének módja is. Amennyiben úgy érzed, hogy a nap minden percében barátságosan és dinamikusan tudod kezelni a telefonos megkereséseket, akkor nálunk a helyed.
A munkakör megköveteli a számítógépes ismereteket. Saját ügyfélkapcsolati rendszerünk használatával lehetséges csak a munka elvégzése. A gyors gépelés és az alapvető számítógépes ismeretek alapelvárások.
Elvárások
- Műszaki beállítottság
- Magas minőségű és precíz munkavégzés
- Maximalista szemlélet
- Vízhálózati kivitelezésben szerzett több éves tapasztalat
- Vízadagoló gépek műszaki ismerete
- Saját gépjármű
Szervíz és vízhálózati munkálatok
Szervizes kollégáink munkaköréhez tartozik, hogy a meghibásodott gépekben lévő hibát felderítsék és kijavítsák, a géptisztítási és szűrőbetét cserével kapcsolatos feladatokat ellássák, illetve a hálózati vízadagoló gépek ügyfeleknél történő bekötését elvégezzék. Ezen munkálatok elengedhetetlen feltétele e kollégáink műszaki beállítottsága. A munkakör igen összetett, ezért elvárásaink közé tartozik a magas szintű műszaki hozzáértés, valamint a vízhálózati munkákban szerzett tapasztalat is. A munkavégzés pontosságot igényel és maximalista szemléletet. A gépek szervizeléséhez szükséges tudnivalókat, a betanítás alatt sajátítják el kollégáink, így ezen ismeretek, előzőlegesen nem szükségesek. Saját gépjármű megléte nagy előnyt jelenthet.
Elvárások
- Kimagasló kommunikációs készség
- Fiatalos és lendületes hozzá állás
- Kreatív hajlam
- Nyílt és toleráns természet
- Folyékony angol nyelvtudás
- Középfokú számítógépes ismeretek
- Hasonló területen szerzett több éves munkatapasztalat
- További idegen nyelv ismerete
Termékmenedzser és ügyélkapcsolat
Termékmenedzsereink folyamatosan keresik és alkalmazzák a megfelelő marketing eszközöket az eredményesebb értékesítés érdekében. Végigkísérik a termékek életútját, magukénak érzik azokat, különböző kampányokat és promóciókat dolgoznak ki. Fogyasztói kutatásokat készítenek és elemzik azokat. A munkakör elengedhetetlen része a piac alapos és naprakész ismerete és ugyancsak szükséges a versenytársak szemmel tartása. A feladatok hatékony és sikeres elvégzéséhes fontos az ügyfelekkel való kapcsolatok ápolása és azok folyamatos fenntartása figyelembe véve és segítve épp úgy az egyéni, ahogyan a közös érdekeket is. Ebben a pozícióban dolgozó kollégáink nem szabnak gátat a belső és külső információáramlásnak, kitűnő kommunikációs készséggel és magas szintű intelligenciával kell, hogy rendelkezzenek. Ha úgy érzed, hogy nyitott vagy a világ felé és ezek a személyiségjegyek mind megtalálhatók benned, gyere és fejleszd tovább az agilitásod, mert neked való ez a munkakör!
Elvárások
- Kiemelkedő kreativitás
- Ígényes és maximalista szemlélet
- Magas szintű számítógépes ismeretek Photoshop professzionális ismerete Illustrator ismerete InDesig ismerete
- 3D ismeretek: 3DsMax, Vray, Realflow ismeretek
- Webes ismeretek: HTML, PHP, Java, Flash ismeretek
Grafikai tervezés és marketing
Jó vagy a grafikában és vannak ötleteid is? Akkor nálunk a helyed! A grafikai tervező és marketinges pozíció olyanoknak való, akik kitűnően eligazodnak a számítógépek világában és ez mellett kreativitásban is bővelkednek. Nálunk ezekkel a tulajdonságokkal kiélheted magad, hiszen az ötleteidre kíváncsiak vagyunk, legyen az bármilyen innovatív is!
A munka széles körű feladatok ellátását kívánja meg, a kiadványszerkesztéstől kezdve, a webes feladatokig. Alapvetően tervezői munka élvez elsődlegességet, de mint jól tudjuk a grafika és a marketig erős összefonódása miatt jó érzékre és ízlésre van szükség, hogy az elkészült anyagok megfeleljenek az általunk felállított mércének.
Ezen állást megpályázók részére kérjük, hogy minden esetben küldjenek az önéletrajz mellé referencia munkákat is, mert ennek hiányában, sajnos nem tudjuk jelentkezésüket elfogadni. Köszönjük!
Elvárások
- Jó kommunikációs készség
- Jó problémakezelő képesség
- Csapatmunkában való részvétel
- Középfokú számítástechnikai ismeretek
- Folyékony angol nyelvtudás
- Több éves munkatapasztalat
- Felső fokú angol nyelvtudás
Asszisztens és HR
Ehhez a beosztáshoz tartozik az adminisztratív feladatok elvégzése, az iratok előkészítése és rendezése, a napi posta lebonyolítása, a személyügyek ellátása az egész személyzet vonatkozásában, továbbá a vezetőség vagy akár a kollégák egyes programjainak megtervezése és megszervezése is. A munkakör a hagyományos asszisztensi szerephez képest feladatbővüléssel jár, mert munkatársunk nem egy adott vezető keze alá dolgozik, hanem egy csapat munkáját segíti. Híve vagyunk annak az elvnek, hogy a munkatársink a saját feladatkörükön túlmenően, rálátással rendelkezzenek a kollégák munkája és az egyes projectek fontosabb részletei tekintetében, így alkotva egységet és összhangot a cég működése és dinamikus fejlődése érdekében. Ebben a működési mechanizmusban, asszisztens kollégánknak is aktív szerep jut, akitől elvárjuk, és akit ebben segítünk, hogy naprakész információkkal rendelkezzen a cég összes tevékenységére és kollégáink különféle munkafázisaira vonatkozóan. Az adminisztrációs rendszer is számítógépes adatrögzítésen alapul, ezáltal az asszisztens mindennapi munkája érdekesebbé válik, de egyben növekszik a vállára nehezedő felelősség is.
Elvárások
- Kiemelkedő kommunikációs készség
- Jó szervező képesség
- Multifunkcionális gondolkodás
- Középfokú angol nyelvtudás
- Több éves munkatapasztalat
- Felső fokú angol nyelvtudás
Beszerzés és logisztika
A feladatkör a beszerzési folyamatokkal kezdődően, a késztermékek végfelhasználókhoz történő kiszállításáig tart, magában foglalva a termékekhez kapcsolódó különböző szolgáltatásokat, mint például a szervizszolgáltatást is. Kollégáink kiemelt feladatkörébe tartozik a készletgazdálkodás és a raktárkészletek fenntartása, kellő mennyiségű termék, rendelkezésre állásának biztosítása. A munkakör céljai között szerepel a cégünk belső hatékonyságának növelése, továbbá ügyfélközpontú filozófiánknak köszönhetően a vevőkiszolgálás színvonalának folyamatos növelése. Munkatársaink feladata szintén a szállítókkal való szorosabb együttműködés kialakítása és a partner kapcsolatok előlépetése és ápolása.
Elvárások
- Magas fokú agilitás és precizitás
- Multifunkcionális gondolkodás
- Kiemelkedő kommunikációs készség
- Középfokú angol nyelvtudás
- Pénzügyi vagy közgazdasági végzettség
- Kintlévőség-kezelésben való jártasság
- Több éves munkatapasztalat
- Felső fokú angol nyelvtudás
Pénzügy és kintlévőség kezelés
Ezen munkakörünkre az ideális jelöltünk, jó elemzőképességgel rendelkezik és mind csapatban, mind önállóan felelősségteljesen tudja végezni a munkáját. Feladatköre összevont, feladatai pedig összetettek, melyek közé tartozik, hogy mérje a gazdálkodás eredményességét, figyelemmel kísérje a pénzügyi folyamatokat és az eszközértékek alakulását, továbbá segítse cégünk, hosszabb távú stratégiai és üzleti tervezését. További munkájának részét képezik a bizonylatok feldolgozása, a vevői, szállítói elemzések készítése, a nyilvántartások vezetése, valamint a beszámolók elkészítése. Alapelvárásaink közé tartozik a pénzügyi információk folyamatos szolgáltatása. Olyan szakember jelentkezését várjuk, aki hatékony a kintlévőség-kezelésben, megakadályozza a követelések felhalmozódást növekedését, szükségtelenné teszi további eljárások költségeinek kifizetését és naprakész a korszerű kintlévőség kezelés módszereit és lehetőségeit illetően. A pozíció betöltéséhez elengedhetetlenül szükséges a folyamatos képzés iráni hajlam és hajlandóság.
